Disillusion

Az utóbbi pár napban kicsit utálom magam.

A legtöbb körülöttem lévő emberrel gonosz, csipkelődő és arrogáns vagyok. Az ironizálásom és a cinizmusom maradt, az már meg sem lep, maximum annyiban, hogy mindez hihetetlen mértéket öltött. Ami viszont igencsak megdöbbent, hogy mostanában túl sokszor teszek valamit hirtelen ötlettől vezérelve, és ez nem tetszik. Nem tudom kontrollálni magam, nem az én kezemben van az irányítás. Van úgy, hogy jól sül el, de legtöbbször rossz vége van annak, amibe belevágok.
Bár ami azt illeti, jobban zavar most, hogy igencsak nagyot csalódtam magamban. Miért kell nekem elbasznom a hosszú évek munkájával felépített értékrendemet? Az a szombat este hiába kellett a lelkemnek, hiába éreztem jól magam, nem lett volna szabad belemennem. Nem csak magamért, másért sem. Különbenis azt hittem, hogy ha már annyit hangoztatom a 'házinyúlra nem lövünk' elvet, akkor legalább én magam is tisztában vagyok vele és nem teszek ezzel ellentétben álló dolgokat. Megintcsak volt egy szép napom, de bűntudatom van. Nem tudok elszámolni a gondolattal se magamnak, se másnak. Nem értem magam.

Most viszont megyek vissza fizikát tanulni, csodák csodájára értem az első pár leckét. Bár már az is nagy haladás, hogy rávettem magam a tanulásra. Csak el ne menjen most a kedvem... Szurkolj.